Leanderek
Tartalom
Menü
 
Leander fotók
 
Gyüjtemények
 
Fórumaink
 
Leander Kertészet
 
VENDÉG KÖNYV
 
Metszés

 

Gyakran valamilyen örökölt, felkopaszodott, gyéren virágzó, sárgás levelű leanderrel kezdjük "leanderes életünket", szemlélgetjük, nézegetjük..., nagyon nem tetszik. Aztán egyszer valaki azt ajánlja, elő a metszőollót, esetleg a fűrészt! Sokáig fontolgatjuk a dolgot, míg végül hozzálátunk a művelethez. Aztán pár év múlva alig hiszünk a saját szemünknek, hogy milyen szép friss, virágokkal teli leanderünk lett. A lényeg, hogy ne féljünk megtenni ezeket a nehéz lépéseket, mert igazán szép leanderünk általában csak alakító metszésekkel lehet. De ha formás is a növényünk, előbb vagy utóbb, de a nagyságuk miatt kénytelenek leszünk ollót ragadni!

A tavasz közeledtével eljön végre a leanderek metszésének ideje is, de valójában ezt a tevékenységet bármikor elvégezhetjük, ha szükségesnek látjuk. A frissen metszett ágakon növő hajtások az adott évben általában nem virágoznak, de ha nyár közepén metsszünk, akkor kinőnek és télre megerősödnek annyira az új hatások, hogy a következő tavasszal jó eséllyel már hozhatnak virágot. Kevés növénynél ennyire kiszámítható a metszések következménye, mint a leandernél.  A leanderek általában hármasával hozzák az új hajtásokat egy-egy csomóban, amit ezentúl nódusznak fogok nevezni. Metszésnél ez a növekedési kedv megsokszorozódik, de nem mindegy, hogy a metszés után maradó ág milyen állapotú. Ha túl zöld, túl fiatal, akkor általában csak az utolsó nódusznál hajt ki és ágazik jó esetben három felé, ha félfás, akkor már esetleg több nódusz kihajtására számíthatunk, de ha öreg, teljesen fás az águnk, akkor tényleg minden korábbi levél helyén kihajthat. Ezért a metszés milyensége attól függ, mi a célunk vele. De azt is tudnunk kell, hogy fajtája is válogatja, mit érhetünk el metszéssel, vannak olyan magasba nyúló fajták, amik a világért sem ágaznak el többfelé, hanem rendre csak egy-egy hajtást hoznak, amivel alaposan felbosszantanak minket, hiszen feleslegesen fosztottuk meg magunkat a virágzástól. Leírni könnyű, hogy milyen rendben jönnek a hajtások, de a valóság nem mindig követi az elveket. Természetesen a fajtán túlmenően fontos a gondozás milyensége, de talán leginkább a napfény mennyisége.

Bokrosítás:

Adva van a fiatal, egy vagy néhány nyurga ággal rendelkező növényünk, akkor legegyszerűbb a tőtől kb. 15 centi magasan lemetszeni őket, ott, ahol már elég fás a szár, így ha megfelelően napos, meleg helyen van, akkor akár több tucat új hajtásunk is lehet, sokszor bizony ritkítani is kell őket.

Ha sok nyurga, de már virágzó águnk van, akkor alkalmazhatjuk az úgynevezett harmados metszést, aminek az a lényege, hogy az első évben csak minden harmadik ágat metsszük meg, így azok lombosodnak, míg a többi, a meghagyottak virágoznak. Aztán a következő évben a következő egyharmadnyi ágat metsszük meg,  a harmadik évben pedig az utolsó harmadot, ekkorra már az elsőként és másodikként metszett harmad javában virágzik. Ilyen metszéseknél nagyon fontos a jó körbenapozás, mert ha árnyékolják egymást az ágak, akkor esetleg satnya hajtások fejlődnek. Ezzel a módszerrel a negyedik évben már nagyon szép, bokros, virágos leanderünk lesz, de addig  is folyamatos marad a leanderünk virágzása. Ezt a metszegetést folytathatjuk addig, amíg megfelelő nagyságú lesz a növényünk.

Hosszú évek munkája ez a Rágica által kialakított hatalmas bokor.

 

 

 

Fiatalítás:

Előfordul, hogy a leanderünk már nagyon öreg és nagy, vagy csúnyán fel van kopaszodva, de már nagyon fás a  törzse, akkor nyugodt lélekkel elővehetjük a fűrészt. Ilyenkor a kedvünk szerinti formát alakíthatjuk ki, aszerint,  hogy kerekded vagy hosszúkás, tőből elágazó, vagy inkább magasabban elágazó növényt szeretnénk. Ilyenkor számolnunk kell azzal, hogy a vastag törzsön számtalan kis hajtás fog előbújni, amiket többnyire ritkítanunk kell. Ha egy kicsit szárasra akarjuk nevelni, akkor a törzsről szedjük le a hajtáskákat, csak a felső kb. négy hajtástriót hagyjuk meg. Ez a kép áprilisban készült, én egy kicsit magasabban dúsuló leandert terveztem alakítani belőle. Őszre nagyon szépen kibokrosodott, fénykép majd lesz (egyelőre a pincében van), de leginkább a hármas elágazások hajtottak ki, mivel három nóduszt hagytam rajtuk, egy olyan elágazás után 3 x 9 = 27 hajtás lett és persze alulról is vannak hajtások.

 

 

 

Az alúl látható bokor már tényleg nagyon öreg volt, arról sajnos nincs képem, hogy fűrésszel mekkorára vágtam le, de kb. 15-20 centi magas, több cm. átmérőjű szárakat hagytam, amikből aztán megszámlálhatatlan mennyiségű hajtás bújt elő, úgyhogy komolyan ritkítani kellett, míg ez a forma létrejött. De talán a képről is látható, hogy a hajtásai meglehetősen gyengék lettek, ezért megkezdtem a harmados metszésüket. Előrelátóan egy kis trükköt is alkalmaztam itt, tudom, hogy a rózsásvirágúak ágait gyakorta lehúzza a virágok súlya, ezért középen egy hosszabb ágat meghagytam, hogy szükség esetén ahhoz köthessem a virágzó ágakat, ne kelljen melléjük karót tűzni. Erről az ágról leszedtem a számtalan hajtást.

 

 

 

Fiatalítás címén még szóba jöhet az is, hogy az öreg törzset fűrésszel szétvágjuk, így kettő, vagy akár több növényünk is lehet, bár a formájának kialakításával lesz gondunk, ha nem akarunk komoly felső metszést.

 

Törzses leander kialakítása:

Nem olyan nehéz csinos, fa formájú leandert nevelni, csak elég sok idő kell hozzá. Lehetőleg egy amúgy is hosszú, egyenes szárú leandert válasszunk, mert a 0-ról indulva évekkel tovább tart és ritkán fordul elő, hogy a megfelelő magasságig nem kezd el virágozni és ez által elágazni egy leander. A módszer lényege, hogy a növény csúcshajtásán kell meghagyni mindössze 2-3 levelet és a törzset teljesen le kell kopaszítani. Ezzel a növény erőteljesebb növekedésre lesz ösztökélve és nem a virágzás lesz az elsődleges célja. A virágzás elkerülése érdekében érdemes a törzs végleges kialakításáig a leanderünket nem túl napos helyre tenni, ugyanis a tűző nap stimulálja a bimbóképződést a növényi szöveteken belül. Az árnyékos hely pedig a növekedést fogja erősíteni a növény életében és nem a bimbóképződést. Ha esetleg hajtások, levélkezdemények jelennének meg a törzsön, akkor le kell szedni azokat folyamatosan. Amikor a megnyúlt szár elérte az általunk kívánt magasságot, akkor érdemes kedvezőbb körülmények közé, napos helyre tenni a növényünket. A csúcshajtás le is metszhető a bokrosodás érdekében, de a növény az első virágzás után spontán módon is elkezdi az oldalhajtások fejlesztését. Ezt követően a korona kialakítása a következő lépés, amely több év alatt, gyakori metszéssel kívánt formára, sűrűségre alakítható.

 

Amennyiben mégis a kiszemelt növény idő előtt elágazásba kezd, akkor sincs minden elveszve, vágjuk le a két felesleges hajtást és egy kis sínnel vegyük rá az egy megmaradt hajtást, hogy kiegyenesedjen. Persze valamelyest biztos látszani fog az akció nyoma. Tegyünk mellé egy karót, hogy szép egyenes legyen. Amikor már megfelelő magasságban elkezd virágozni (a szár később is folyamatosan nő), és a virágzás után kinövő hajtásokon már legalább 6 nódusz lesz, akkor vágjunk le belőle annyit, hogy max. kettő nódusz maradjon félfás, de jobb, ha már fás száron. A rossz példaként mutatott leandert is túl magasan vágtam le és csak a végén hajtott ki, ott is igazán csak egy erős hajtása lett, pedig minimum félfás volt az ág.

 

 

A szár túl hosszú maradt, ezért most levágtam alaposabban (alsó kép), áganként csak két nóduszt hagytam meg. Az eredményt majd nyáron tudom megmutatni.

 

 

 

 Itt is felhívom a figyelmet, hogy vannak olyan fajták, amikkel bármit csinálunk, nem sikerül szép bokrossá alakítani, de ritka az ilyen fajta és talán komoly elszántsággal bármilyenből bármit létre lehet hozni. Nincs még sok tapasztalatom, amikkel eddig próbálkoztam, a szimpla lazac és a szimpla fehér pontosan a nehezebben alakíthatók közé tartozik, de azért jól mutattak, bár idővel olyan hosszú ágaik lettek, hogy most már meg kellett metszenem őket, íme most ilyen lett, majd ősszel is megmutatom.

 

 

 

De ne adjuk fel könnyen, és ezt a metszegetést folytassuk tovább, így aztán sok év múltán lehet olyan szépséges fácskánk, mint Rágicáé!

 

 

 

 

 

 

 Az oldalt majd tavasszal készített képekkel frissítjük, korábban még nem készültünk a feladatra.

 

 

 

 
Pontos idő
 
Beszélgessünk!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-09-03
 

Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu