A leanderek szaporításának legegyszerűbb és legelterjedtebb módja a hajtások gyökereztetése. Ennek a módszernek az a legnagyobb erénye, hogy az anyanövénnyel teljesen azonos új leandereink lesznek.

Ínyenceknek és sok szabadidővel rendelkezőknek ajánlható a leanderek magról történő szaporítása is, ami nagyon jó szórakozás, csak az a gond vele, hogy legalább két, de olykor három évet kell várni az új virág megtekintésére! De azt tudnunk kell, hogy akkor viszont különleges élményekben lehet részünk, mert ezekből a magokból nem feltétlen olyan növényünk lesz, mint az anyanövény, sőt, az egy magtokban lévő magokból is különböző és különleges virágú leandereink lehetnek!

HAJTATÁS: 

Hajtásokat vághatunk a növények bármely részéről. A tőről, szárról szedett fiatal hajtás valószínűleg később kezd virágozni, mint egy már virágzó ágvégről metszett. Lehet teljesen zöld, legjobb a félfás, de ha egy egészen fás ágat teszünk vízbe az is általában kigyökerezik, de a tapasztalatok szerint ez meglehetősen fajtafüggő. Többnyire a tavaszi metszésnél létrejött nyesedékből szaporítunk, de szükség esetén bármikor vághatunk hajtatni való ágakat, azért főleg nyáron tegyük ezt. Legkésőbb augusztus közepéig próbálkozzunk, mert az a legfontosabb, hogy a hajtásoknak legyen idejük még a tél beállta előtt megfelelő gyökérzetet növeszteni a teleltetési időszak átvészeléséhez. Persze különlegesen gondos tartás mellett késő ősszel, de esetleg még télen is lehet meleg helyen hajtatni (de ezt még nem próbáltuk). A levágott hajtások vízbe kerülő részéről vágjuk le a leveleket a rothadás, penészedés elkerülése miatt. A hajtásvég lehetőleg egy levélcsomó alatt 0,5-1 cm.-el végződjék, ugyanis ezek az úgynevezett "nódusok" sokkal intenzívebben gyökeresednek, mint a csupasz szárrészek. Javasolható még ezenkívül a hajtásvég ferde bemetszése a nagyobb vágási felület miatt. A hajtás nagyságával arányos méretű üvegbe tegyük őket. Korábban javasoltam, hogy mert a gyökerek a hajtás legalján is előbújhatnak, érdemes szűkebb szájú üveget használni és úgy beletenni a hajtást, hogy ne érjen a szár egészen az üveg aljáig. Most, ahogy a mellékelt képet nézem úgy gondolom, hogy mégsem olyan jó az ötlet, mert így a lefelé növő gyökerekkel sokkal nehezebb elültetni a hajtásunkat, úgyhogy nőjenek azok a gyökérkék inkább oldalra terjeszkedve, tehát érjen le nyugodtan a szár az üveg aljáig! 

Érdemes sötét üveget használni, gyógyszerest, söröst, mert a sötét színű üveg a nap sugarait magába szívja és ezáltal a jóval melegebb víz gyorsítja a gyökeresedési folyamatot.

Felmerült a gyökereztető hormon (Incit) használata, arra figyelni kell, hogy a megfelelő hormont használjuk a megfelelő hajtáshoz, azt figyelembe véve, hogy zöld, félfás vagy fás a hajtásunk. Azért ennek van némi kockázata, néha előfordul, hogy szinte "felrobban" a száracska. Talán elegendő csak a vízbe tenni egy késhegynyi hormont, így is használhat, de többnyire a vizes szárat dugjuk bele a hormonba, fél órát szárítjuk és aztán tesszük a vízbe..., hát csak óvatosan, ez is olyan, mint a leander összes tulajdonsága, változó!

Figyeljünk nagyon, hogy ki ne fogyjon a vizük, de ne húzgáljuk ki őket idő előtt az üvegből, mert a kis fehér gyökerek nagyon törékenyek és a visszahelyezésnél letörhetnek. Viszont attól ne féljünk, hogy a szűkebb szájú üvegből kihúzva az időközben nagyra nőtt gyökerek letörnek, mert ez nem nagyon szokott előfordulni, hiszen hajlékonyak, de visszatenni őket már kockázatos. Az üvegeket lehetőleg meleg helyen tartsuk, esetleg gyenge napon, akár kinn a szabadban, akár benn a lakásban. Általában a konyha ideális, ott  szem előtt vannak. Sokan tűző napon tartják, az elég fura, mert szinte főnek a vízben a hajtások, de olykor sikeres ez a tevékenység is.

A gyökerezésre való hajlandóság is nagyon változó a leanderfajták között, általában a ritkább fajták nehezebben eredenek meg, nyílván ezért is ritkábbak. Felmerült az a kérdés is, hogy milyen vízbe tegyük a hajtásokat, hogy esetleg a természetesebb kútvíz alkalmasabb, mint a klóros csapvíz. Nincsenek perdöntő bizonyítékok egyik vagy másik mellett, ami előny az adott esetben hátrány is lehet, pl. a természetes vízben talán jobb a növényben, de könnyebben beindulhat a rothadási folyamat.

Ha netán azt látjuk, hogy az üvegben lévő víz zavaros, esetleg a hajtás vége kezd barnulni, akkor a vízcsere és a barna rész levágása még segíthet. Addig vágjuk vissza a hajtást, amíg a közepén lévő rész fehér nem lesz, ha ez a rész végig barna, akkor valószínűleg nem fog kihajtani, mert már károsodott az anyagcsere folyamatot végző része. Nagyon fontos még arra is figyelnünk, nincsenek-e kártevők a hajtáson. A pajzstetűt könnyen eltávolíthatjuk törléssel, mosással, a levéltetű is jól látható, eltávolítható. Ilyenkor is a legnagyobb veszélyt az atkák jelentik, amik meglehetősen észrevétlenek, a meleg, zárt helyiségekban vagy kinn a fal mellett könnyen szaporodnak és gyakran már késő, mikor felfedezzük őket. De folyamatos odafigyeléssel ez sem okozhat problémát. Az atkák jelenlétének felismerését a kártevőknél már ismertettem, kezdetben fehér pöttyök a levélen, később az egész levél elszíntelenedése, a pókhálószerűség megjelenése. Ha felfedezünk ilyesmit, akkor ebben az esetben a gyakori lemosás ajánlható, ami nem nehéz, hiszen a csap alatt akár az üvegből kivéve, akár benne tartva könnyen megoldható. Fokozottan figyeljünk a levelek aljára, és több napon át mossuk őket. Permetezni hajtást nem ajánlatos, de nem is tilos, általános permetezésnél érdemes nekik is adni néhány fujást. A profi kertészek persze nem ilyen üveges módszerrel dolgoznak, hanem tálcákba perlitet raknak és abba tűzik a valószínűleg valamivel kezelt szárakat, itt is vízben állnak, és a perlitben szabadon nöhetnek a gyökerek.

A HAJTÁSOK ELÜLTETÉSE:

A képen látható egy nagyjából már elfogadható méretű gyökérzet, de lehet ennél kisebb is és nagyobb is, ez olyan jó középút. Van, hogy néhány szállal is megmarad, de előfordulhat, hogy bármennyire is bozontos, valamiért elpusztul.

A leanderekhez általános, B típusú virágföldet használunk, ez jó a hajtásoknak is, de fontos, hogy homogén és némiképp, de ne  nagyon laza legyen ez a virágföld, ami ültetés után jól körbe tudja fogni a gyenge gyökérkéket, de ne is forduljon ki a laza földből egy kis széltől. Ekkor még ne tegyünk a földhöz Ocmocotét vagy egyéb tápszert, a következő átültetésnél sem, ami optimális esetben ősszel már megtörténhet, hogy télen, a ritkább locsolásnál nagyobb felületről kapják a növénykéink a nedvességet. Osmocotét, ami fél évre ad megfelő tápanyagellátást, mindig tavasszal tegyünk az ültetőföldbe, télire nincs rá szükség.

A hajtás arányainak megfelelő cserepet válasszunk. Ha egy cserépbe több hajtást ültetünk, akkor általában lassabban nőnek, talán később is kezdenek virágozni, mint az „egykék”. Nem könnyű művelet egy ilyen kis növény elültetése anélkül, hogy károsodna a gyökérzet. Előbb tegyünk kevés földet a cserépbe, majd kezünkkel függőleges tartva a növénykét óvatosan szórjunk mellé kevés földet, kicsit locsoljuk meg, majd megint egy kis föld, kis locsolás, földdel feltöltés, akkor már óvatosan ujjainkkal lenyomhatjuk a függőlegesen álló szár körül a talajt. A locsolás fontos a föld tömörítése miatt. Miután túl vagyunk az ültetésen helyezzük a cserepet árnyékos, de meleg helyre. Úgy két hétig akár a lakásban is maradhat, de ott is árnyékban. Kb. egy hónapig véletlenül se száradjon ki a földje, annyi idő alatt megerősödnek a gyökerek, most már tehetjük őket napos helyre, hogy azt követően gyorsabban fejlődjön. Ha már hűvös az idő a szabadban, akkor ablakpárkányra, hungarocellre, deszkára vagy bármi melegebb alapra tegyük a cserepet, nehogy megfázzon és elrothadjon a hideg és nedves földben. Persze ezek lehet, hogy túlzott óvatosságok, de ha már annyit fáradoztunk velük…

MAGRÓL SZAPORÍTÁS:

A leanderek többségének használható magjaik nőnek, a szimpla szirmúaknak szinte mindig, a dupláknak néha, a rózsásaknak szinte soha. Ezek a magok babhüvely szerű tokokban nőnek, amit csak akkor tartsunk meg a növényen, ha céljaink vannak velük, mert sok energiát elvesznek az anyanövénytől. Ha viszont szándékozunk felhasználni belőlük, akkor érdemes a nyár közepe táján növőkből megtartani, hogy biztosan beérjenek a télen. Ennek a beérésnek az ideje január vége, február. 

Ha ilyen terveink vannak, akkor jó, ha a leandereink sokfélék és viszonylag közel állnak egymáshoz, így tudjak átörökíteni a magokba tulajdonságaikat a szél és a rovarok által. Amikor beértek, akkor széthasadnak, hogy normális körülmények között a kis ejtőernyővel rendelkező akár száz  magot szétszórja a szél. A mi magtokjainkat a teleltetőben óvatosan vágjuk le szétnyílás, vagyis a teljes kiszáradás után, piszkáljuk ki a megbújó magokat és ha nem akarjuk, hogy keveredjenek, akkor tegyük őket zacskóba és írjuk rá, hogy melyik anyanövényről származnak. Ha még ki nem nyílott magtokjaink vannak, azok is lehetnek termőképesek, de esetleg érdemes egy vízpróbát tartani, mielőtt földbe vetnénk őket. De tudni kell, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az anyanövényhez hasonló virágot fog mind színében, mind formájában növeszteni, sőt, egy magtokon belül sem garantált, hogy egyforma növényeink lesznek. Izgalmas ez a játék, érdemes megjegyezni az anyanövényt, hogy később szembesülhessünk az eredménnyel. Vannak azonban olyan magok, amelyek bár jónak néznek ki, de mégsem termékeny a magjuk. Ez látható is, hiszen az ejtőernyő alján vagy van kitapintható mag, vagy nincs. A magok mérete is fajtától függ, ugyanúgy, mint a belőlük kikelő magoncok. A szimpla citromsárgának pl. nagyon pici magja van és nagyon pici növényke lesz belőle, általában meg sem marad. De előfordulnak persze olyan magok is, amelyek jónak látszanak, mégsem lesz belőlük semmi.

Amikor eljön az ideje, vagy kedvünk kerekedik, elkezdhetjük a magvetést. Az ideje attól függ, hogy van-e meleg helyünk, ahol egy ideig a lakásban tarthatjuk a kis növénykéket, vagy megvárjuk a melegebb időket, nehogy megfázzanak odakint. Az első esetben már februárban elkezdhetjük a műveletet, áprilisban már kivihetjük őket. Ha nincs helyünk benn, akkor várjunk áprilisig és reggeli vagy esti napon tartsunk a kis növénykéket ablakpárkányon, vagy ha a földön, legyen alatta valami szigetelő anyag, pl. hungarocell, de nagyon vigyázzunk, nehogy kiszáradjanak akár egyszer is! A korábban hajtatottak nagyobbra nőnek őszig, de három évnél hamarabb akkor sem nagyon virágzik. A lakásban nevelt pici növénykéket természetesen szoktatni kell majd  a naphoz, mert könnyen leégnek.

A hajtatásukhoz több módszer van, a vízben kigyökereztetése nekem a legcélravezetőbbnek tűnő. Kis tálkákba tegyük a különböző színű leanderekről származó magokat, melyek eleinte a víz felszínén úszkálnak, majd csak a gyökeresedésnél süllyednek le, akkor sem minden esetben. A gyökérkék megjelenése változó, egy, de akár négy hét is lehet, fajtától függően. Van olyan is, amelyik sosem hajt ki, ezért is kedvelem ezt a vízben gyökereztetést, mert így nem várjuk esetleg hiába a földből kihajtást. 

A magoncok akkor lesznek ültetésre alkalmasak, amikor már két levélkéjük van. A kifejlődött kis növénykék szára és gyökere nemcsak hogy kicsi és nagyon sérülékeny, de némely fajtáknál össze is pöndörödik, ami az ültetését nagyon megnehezíti.

Elültetésük azért nem lehetetlen, csak egy kis kézügyesség kell hozzá. A cserepeket (lehetnek akár joghurtos poharak, amiknek én nem szoktam kilyukasztani az alját, mert így is elkerülhetem, hogy kiszáradjanak, ártani meg nem árt nekik) töltsük fel teljesen földdel, lazán nyomkodjuk le, majd egy fogpiszkálóval szúrjunk egy lyukat a tömörített földbe, majd ide segítsük a fogpiszkálóval be a gyökérkét, a fogpiszkálóval egyengessük el a földet a gyökérke körül és ezután locsoljuk meg, majd pótoljuk a víz által tömörödött földet. Ha nagyon pöndörödik a gyökérke, akkor értelemszerűen csak kis földet tegyünk a cserépbe, tegyük rá a növénykét és szórjuk rá a földet óvatosan, ne nyomjuk le, hanem csak locsolással tömörítsük a földjét. Én le szoktan szitálni a földet, hogy a lehető legkevesebb nagyobb darab legyen benne, de lehet venni kifejezetten palánta földet is, ami elég homogén.

Az is többeknél bevált módszer, hogy a vízben lévő mag kis gyökérkéjének megjelenésekor tegyük földbe egy nagyobb cserépbe a magokat, szitáljunk rá finom földet és permetezővel tartsuk állandóan nedvesen.  Figyeljünk nagyon, hogy sose száradjon ki a föld. Aztán amikor már elég erősnek néznek ki a kibújt növénykék, akkor palántázzuk őket egyenként kicsi cserepekbe.

Nem mindegy az sem, hogy hány magoncot ültetünk egy cserépbe. Célszerűbb egyenként ültetni őket, egyrészt azért, mert sokkal gyorsabban fejlődnek, másrészt azért, mert egy magtokból is teljesen más színű és főleg más habitusú növénykék nőhetnek, amiket aztán később szét kell ültetni. Ezt bizonyítandó teszem be ezt a képet, amin elég jól látható a növénykék közötti különbség, egyértelmű, hogy így nem maradhatnak.

Persze tehetjük a magocskákat minden előkezelés nélkül a földbe, állandóan nedvesen tartva előbb, utóbb így is kibújnak a földből a kis növénykék. Ebben az esetben  talán csak a magok negyede ered  meg, dehát úgysem akarunk feltétlen több száz magoncot nevelni. Tehetünk egy cserépbe vagy ládába magokat, és amikor már 5-6 centisek, akkor szétültetjük őket. Óvatosan szétbontjuk a földet a gyökerecskék körül és könnyedén átültethetők, bár a növekedésben kicsit visszamaradnak.  Érdekesség, hogy már pár centis korukban látható a különbség köztük,  az egyértelműen zöld száracska általában fehéres, esetleg sárga virágot eredményez, a bordós színű száracska színes virágot hoz majd. Elmondható, hogy minél sötétebben pigmentált a szár, annál sötétebb lesz a virág is. Bár gyerekjátéknak tűnik a dolog, de azért gondoljunk bele,  hogy  természetes körülmények között milyen ritkán erednek meg, ezért nem árt rájuk nagyon odafigyelni. És ha már sikerült őket életre bírni, akkor nagyon figyeljünk az atkákra, mert egy atkafertőzés bizony elpusztíthatja a kicsi növényeket. Ilyen  különleges virágú leanderünk is lehet, de azért számítani kell arra is, hogy talán 10-ből 1 lesz igazán életképes különlegesség.

HASZNOS GYAKORLATI TAPASZTALATOK:

Be szokták hasítani a szár végét kb. 1 cm. hosszan és a hasadékba gyufaszálat, vagy valamilyen magot helyezve nagyobb gyökerezési felületet képezve elősegíthető a gyökerezés.

Ha a vízbe teszünk egy darab faszenet, akkor a rothadás, algásodás lehetősége csökken.

RÁGICA SZAPORÍTÁSI TAPASZTALATAI:

Az eddigi gyakorlat az volt, hogy mindig a „kitelepítés” után, (Március közepén a telelésből való kiköltözéskor.) az erőteljes metszés ágait gyökereztettem.

Igyekeztem fás, nem zöld ágvégeket választani, de ilyenkor a megfelelő teleltető helyen töltött idő alatt nem is nőnek friss zöld hajtások. Egyszerűen befőttesüvegbe tettem őket, (Csokorban, amennyi belefért.) és a DK-i konyhaablakban várták a jó időt, és leginkább az ültetést. A vizet egyszerűen csak utánatöltöttem, amikor kellett.

Általában 4-6 hét, esetleg 8 hét után már igen dús, ültetésre kellően fejlett gyökereket növesztenek a hajtások. Ekkor már májust írunk a naptárban, és az elültetett „bölcsiseket” nyugodtan kitehetjük egy keleti fekvésű védett helyre. Kb. 1 hónap múlva akár napos helyen is jól érzik már magukat, sőt, olyan erőteljesek lesznek őszre, hogy nyugodtan teleltethetjük őket a fűtetlen garázsban, a többi „öreggel”. Az esetek nagy többségében a nyár folyamán,  még átültetésre is sort kell keríteni! Arra ügyeljetek, hogy inkább kicsi, mint nagy cserépbe ültessétek a hajtásokat, mert ez elősegíti a további gyökeresedést!

Ilyenkor akár hüvelykujjnyi ágak is áldozatul esnek a metszésnek. Bármilyen hihetetlen, nyugodtan dugjuk vízbe, mert hamarabb gyökeresedik, mint a vékonyabb ágak. Sőt, rögtön a gyökerezés időszakában elkezdenek nőni az oldalhajtások is, tehát azonnal kis bokros növényünk lesz.

Az így gyökereztetett példányok szerencsés esetben még azon a nyáron megmutatják virágukat.