Leanderek
Tartalom
Menü
 
Leander fotók
 
Gyüjtemények
 
Fórumaink
 
Leander Kertészet
 
VENDÉG KÖNYV
 
Ide lehet írni az üzeneteket.
2013.04.05. 20:23 Idézet

Sziasztok,

Nagyon szomorú vagyok és ez vitt arra, hogy írjak Nektek. Most találtam az oldalt és nagyon megörültem, hogy ilyen remek leander imádó társaságra bukkantam. Nos tehát, arról van szó, hogy a nagymamámtól kaptam körülbelül 3 éve 3 db leandert. A kezembe nyomta a hajtásokat, hogy tegyem vízbe és gyökereztessem ki. Így is történt, a növények szépen kigyökereztek, elültettem, megnőttek, most kb 45-50 cm magas mindhárom. Egy edénybe tettem őket, mert különböző színű virágokkal rendelkező bokrot szerettem volna. Teleltetni lépcsőházban tudtam, nagyszerű sikerrel! Gyönyörű maradt a növény és fejlődött. Márciusban azonban elköltöztünk egy családi házba, ahol kitettem az udvarra, gondolván -2 fokban nem lehet baja. A hideg mellett azonban olykor erős szelet is kapott, viszont NEM LOCSOLTAM, gondolván úgyis esni fog!! Fontos hozzátennem, hog Angliában élünk, ahol más az éghajlat, sokat esik és alapból elég párás a levegő. A korábbi években remekül bírta a kintlétet, bár ilyen hidegben azelőtt nem tettem még ki az udvarra. A locsolásról most olvastam, hogy fontos nekik és szeretik a vizet. A növény levelei megkeményedtek és kissé meghajlottak, valószínűleg a vízhiány miatt, de talán az is lehet, hogy a hideg és a szél ártott neki? Erre szeretnék választ kapni és hogy egy kiadós locsolás után számíthatok-e arra, hogy magához tér? A levelek még nem törnek, annyira nem száradtak el és én úgy látom, még van bennük élet. Most behoztam a világos, 15-18 átlaghőmérsékletű verandára. Mit gondoltok, van esély arra, hogy újra szép legyen? Nagyon reménykedem, mert a nagymamám azóta nagyon beteg lett és ez a növény sokat jelent számomra. Jobban oda kellett volna figyelnem rá és ezért esz a lelkiismeret... Ha újra életre kap, akkor ezentúl nagyon-nagyon fogok rá vigázni... Tudtok tanácsot adni? E-mailben is írhattok! Nagyon köszönöm előre is!!!! Helga


Válasz:

Kedves Helga!

Úgy emlékszem megtaláltál minket a fórumon, elnézést, hogy itt nem kaptál választ, ott viszont válaszoltunk. Kíváncsi lennék, hogy megmaradtak-e a leandereid!


2013.03.01. 21:38 Idézet

Sziasztok! Valóban nem nagyon szoktam itt válaszolni, elnézést kérek.  Ritkán nyitottam ki az oldalt, mert nagyon gyenge gépem volt, de ez mára megoldódott, így akár naponta benézek. Persze mindenre biztos nem tudom a választ, de hátha tudok segíteni, úgyhogy akinek kérdése van, tegye fel:-)

Üdv. minden leander kedvelőnek!


Válasz:

Bocsi, hogy nem mondtam igazat:-(


2012.08.05. 10:09 Idézet
Andi

Szia Judit52!

Esetleg nem ültetted át nagyobb cserépbe? Én mindig csak 1 számmal nagyobba ültetem, mert ha túl nagy cserépbe kerül, akkor csak gyökérre gyúr, virágot meg alig, vagy egyátalán nem hoz. Én is jártam így.


2012.08.02. 14:41 Idézet

Kedves Judit!

Úgy látom az oldal tulajdonosa nem nagyon válaszol, pedig amúgy nekem is lenne kérdésem, de megpróbálok segíteni.

Szerintem az egyik baj az lehet, hogy vagy nem tápozod vagy nem jóval. Nem a márkáról van szó. Itt az oldalon is ajánlanak többfélét és újabbak is mindig megjelennek, pénztárcafüggő is a választás. A lényeg, hogy próbáld meg virágos balkon/kerti növényekre való folyékony tápoldattal locsolni, mert a sima szobanövénytáp a levelek növekedésére gyúr inkább.Elvirágzás után a virágzatot mindig vágd le, télen, tavasszal megjelenő virágokat mindig csípd le. Lehet, hogy megmetszetted esetleg nagyon vagy többször és olyankor nem virágoznak a megmetszett hajtások, csak a következő évben. Most hirtelen ennyi jut eszembe. Esetleg ezek közül ráismertél az esetleges problémára?

üdv

Dóri


2012.06.24 20:25
judit52

„ Üdvözlök mindenkit!!

 

Végig olvastam az oldalt,de sajnos nem tudok rájönni hol is rontottam el! 4 -éve vásároltam 1 Leándert,2-évig szépen virágzott,de sajnos az idei évet is bleszámolva,már 2-éve nem hoz virágot,csak egyre jobban növekszik!! Szeretnék tanácsot kérni,vajon hol rontottan el!! Igazából azt sem tudom,hogy inkább a száraz talajt kedveli-e vagy a nedves talajt? Ebbe kérék tanácst,hogy mit tegyek?  Üdvözlettel:Judit


2012.08.02. 14:34 Idézet

Kedves okonell!

Én a következőket használom, ha baj van.

A növényre permetezve (előtte lemosom a nagyját a jobb látvány kedvéért is és hogy minél kevesebb kár érje a növényt): COMPO Axoris rovarölő permetezőszer dísznövényekhez.  Eddig orchideán, leanderen és kaktuszokon használtam sikerrel.  Egy kezelés max. 3 alkalomból állhat 10 napos szünetekkel, de 1-nél többször egyik esetben sem kellett fújni és megoldódott a probléma. Ehhez persze azért nem árt, amit itt az oldalon is javasolnak, hogy akár naponta is nézegesd amúgyis a növényeidet (én ezt amúgyis szeretem :) ), és akkor eleve kisebb bajt kell megoldanod.

Emellett párhuzamosan rögtön a talaj felől is támadok. :) Celaflor Careo rovarölő táprúd nálam a megoldás. Ez jó pajzstetű, levéltetű, molytetű, gyapjastetű, kabóca és tripsz ellen. Ez amúgy 2 in 1 táprúd, tehát tápanyag is van benne valamennyi. Felszívódik és 3 hónapra  védelmet nyújt. Én azért spórolósabban használom az ajánlott adagnál, de nem gond.

Tehát ezzel a kettővel egyszerre láthatóan megoldódik a probléma. Esetleg az előfordulhat, hogy a tetű a levélen marad, mivel szívogatt a felszívódott mérget a levélből és ott ki is múlik, tehát a kimúlt tetveket azért még el kell távolítani.

A rudat amúgy megelőzésre is ajánlom. Így ha valamelyiknek eszébe jutna megtámadni a leanderemet, az megbánja elég hamar. :)

Emellett én minden nap locsolom és őszintén szólva tök rendszertelenül, talán nagyjából hetente virágos növény tápoldatot adok neki az Oázis kertészet sajátmárkás tápjából.

Remélem tudtam segíteni.

 

üdv

Dóri


2012.07.29. 14:09 Idézet
okonell

 

Üdv!!

 

Leanderjeim levelén megjelentek a képen látható kis kártevők. Az Actara 25 WG t ajánlották nekem de nem tudom, hogy milyen arányban keverjem a port a vizzel (4g-os csomagom van) hogy hatásos legyen. Ha van valakinek valmi más módszere, amivel felvehetem a harcot az alábbi kis tetűkkel szemban azt is szivesen megfogadom. 

Válaszotokat előre is köszönöm!  =)

 

  


2012.06.24. 20:25 Idézet

Üdvözlök mindenkit!!

 

Végig olvastam az oldalt,de sajnos nem tudok rájönni hol is rontottam el! 4 -éve vásároltam 1 Leándert,2-évig szépen virágzott,de sajnos az idei évet is bleszámolva,már 2-éve nem hoz virágot,csak egyre jobban növekszik!! Szeretnék tanácsot kérni,vajon hol rontottan el!! Igazából azt sem tudom,hogy inkább a száraz talajt kedveli-e vagy a nedves talajt? Ebbe kérék tanácst,hogy mit tegyek?  Üdvözlettel:Judit


2012.06.20. 12:11 Idézet

Még az idén nem virágzott a leánderem, mit csináltam rosszul? Előre is köszönöm a választ. üdvözlettel.


2012.05.24. 10:11 Idézet

Szép jó napot kívánom!!A következő kérdésem lenne van egy nagy leanderem és elkezdte a levelét és a bimbóit lehullatni, levele szélei barnásak és a friss hajtásokon sárga pici bogarak vannak!!Megmenthető e a növény és még annyit hogy erkélyen tartom ez is baj lehet??Köszönettel egy kétségbeesett leander tartó


2012.05.13. 17:54 Idézet
gabi

Üdv!

Kisebb leander "kertészetem" van, az oldalt olvasgatva, néhány vashiányos is akad köztük.

Kérdésem: ha fúrott kutunk vize erősen vasas, az elég a leandernek vas utánpótlásra?

Kösz: Gabi


2011.11.28. 16:17 Idézet

Szia! Vásároltam a piacon 2 napja egy fej kelkáposztát. Ma vettem elő, hogy főzzek, és ahogy felvágtam elárasztottak az üvegházi tetvek/ lisztecskék. A férjem is mondta, hogy tegnap látott egyet repülni,a mikor kinyitotta a hűtőt. OLvastam róla, hogy kell termesztésnél fellépni ellenük, de arról sehol sem olvasok, hogy mit lehet tenni, akkor, ha az ember hazahozta, és szét repült a konyhában. Csótány írtóval fújtam, de csak kinevettek. Nincs szoba növény itthon, de azt sem tudom, hogy a száraz élelmekre (liszt, rizs, gabonák, stb) milen hatással van.

Kérlek, ha van valami hasznos tanácsod írd meg nekem e-mail-ben is.

bondarpriscilla@gmail.com

Előre is köszönöm


2011.11.04. 21:42 Idézet
Csesznegi Gyula

Nagyon csodálatos növények.

Csesznegi Gyula

 


2011.11.04. 09:36 Idézet
András

Nagyon tetszik az oldalad!

Ha van, kedved nézz be hozzám is

További Szép Napot kívánok!

Üdvözlettel:


2011.10.23. 13:22 Idézet
nagyon hasznosak a tanácsok.én már be vittem egy fütetlen szobába .nappal fel huzom a redönyt de éjszakára leengedem. nem tudom de el kezdett sárgulni a levele .vajon miért? köszönöm

2011.09.22. 15:44 Idézet

Nagyon tetszik a honlapod. Csak köszönni tudom a rengeteg információt,képet és én is szívesen megosztom tapasztalataimat a magastörzsű, leanderek nevelésével kapcsolatosan.

Tisztelettel :   Laci

 

 


2011.07.23. 18:59 Idézet

Nagyon szép képeket láttam a zuzus fotóiból.

Hogyan juthatnék egy egy hajtáshoz a

8,10,11 es képeken látható leanderekből?

Köszönettel,Rózsi


2010.10.25 14:06
Bor Andrea

„Én már nagyon régóta szeretnék piros leanderhez jutni. Mindig megveszem, amire azt mondják hogy piros és végül csak rózsaszín lesz. Igy már elég sok van belőlük. Létezik igazi piros leander?


Válasz:

Igazán pirosról nem tudunk . Legalább is ha a muskátli pirosat vesszük etalonnak.

Nagyon sok van ami elégé megközelíti a pirosat , de ezek is inkább ciklamen

vagy bordós árnyalatúak. Aztán hogy egy virág mennyire lessz színes /piros, sárga,stb/

függ a tartási körülményektől is . A  bordóknak például nagyon sok napfényre van szüksége

hogy igazán szépek legyenek , a sárgáknak pl jóval kevesebbre. Ha fajtákat is tudsz mondani

talán tudok segíteni mit várhatsz tőlük. A kertészetek kínálatában magad is kereshetsz nagyon szépek vannak.


2011.07.10. 17:57 Idézet
domino

 

Gratulálok az oldalhoz, nagyon sok hasznos infót találtam rajta!

Szeretném ajánlani nemrég indított fórumomat, mely egyenlőre arra vár, hogy benépesítsék a tagok, és beinduljon sok-sok témában egy vidám közösségi élet.
Ha van kedved, gyere és csatlakozz:
http://domino.bplaced.net/


2011.04.29. 11:35 Idézet

sziasztok en is nagy leander rajongo vagyok,ha kerhetnek kulonleges magokat,hajtasokat nagyon halas lennek erte koszonom ha valaki valaszol kati


2011.04.11. 16:57 Idézet

Leanderrel kapcsolatos informáciok 1000%

ak köszi :Ági


2011.03.28. 18:19 Idézet
Gábor

Nagyon tetszik a honlapod. Csak köszönni tudom a rengeteg információt.

Csak így tovább!


[72-53] [52-33] [32-13] [12-1]

 
Pontos idő
 
Beszélgessünk!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-09-03
 

Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu